Nyomógombjaim - avagy mit tehetünk, amikor kiborul a bili?

Előfordult már, hogy valami látszólag apróság miatt iszonyúan megbántódtál, kikeltél önmagadból, vagy „összeomlottál”? Esetleg még érzékelted is, hogy jóval nagyobb a reakciód, mint amekkorát a dolog érdemel, mégsem tudtál uralkodni az érzéseiden? Vagy egyszerűen csak nem értetted, hogy mi történik veled?

Minden bizonnyal egy lelki sérülésedet aktiválta be az eset. Miért van az, hogy a konkrét esemény súlyánál sokkal jobban fáj a történet? Mert a látszólag apró, vagy éppen nem olyan apró esemény csak a jéghegy csúcsa, képletesen egy hosszú égősor nyomógombja, amin életünk valamennyi, ugyanabból a gyökérből származó, fel nem dolgozott sérülése egyszerre jelez és fáj vissza. Az összes tudatalattiba és tudattalanba süllyedt veszteségélményünk egyszerre visít bennünk.

Amikor a lányom első hörcsöge meghalt, talán jobban zokogtam, mint ő. Késő este volt, amikor történt, és olyan hangosan sírtunk, hogy a felső szomszéd riadtan csöngetett be, mert azt hitte valami komolyabb baj van. Két napig könnyes szemmel, zombiként jártam a munkahelyemen, akkori főnököm legnagyobb megrökönyödésére. „De hát csak egy rágcsáló!” - mondta fejét csóválva. És az ő szempontjából teljesen igaza volt. Hogyan érthette volna, hogy összes fel nem dolgozott veszteségélményem egyszerre fájt abban az egy kis hörcsögben? Hiszen akkor még én sem tudtam mi történik velem, azt hittem a kisállat halála fáj ennyire. Meg is fogadtam, hogy soha többet nem lesz állatunk. (Persze lett. J) Mintha ezzel meg tudtam volna oldani a problémát...

Sok évvel később olvastam először olyan dolgokról, amik elmagyarázták ezeknek a bizonyos „nyomógomboknak” a lelki hátterét. Végre megértettem, hogy életem melyik eseményére vezethető vissza felnőttkori kiborulásaim jelentős része. Igen ám, de az, hogy „papírom lett” a fájdalom okáról, még nem csökkentette annak mértékét. Attól, hogy elmondták a jóga iskolában, hogy ilyenkor a szervezetben műszerekkel is kimutatható biokémiai reakció zajlik, nem jutott eszembe megállítani a folyamatot, inkább hajtogattam jogosnak ítélt sérelmeimet.

Kellett valaki, aki kimondta a kijózanító mondatot: „Van egy olyan érzésem, hogy ragaszkodsz a szenvedéshez!” Ragaszkodik a fene!- gondoltam, a mondat mégis velem maradt. Amikor sokadjára ültem ugyanazon a dolgon kiborulva és – tudományosan is alátámasztott - sebeimet nyalogatva, miközben a másik fél – saját maga által jogosnak ítélt - indokait hallgattam és a tökéletes meg-nem-értettség állapotában senyvedtem, történt valami. Jött egy pont, és hirtelen elegem lett. Elegem lett a kiborulásaimból, a hisztis és kontrolállhatatlan nőből, aki lettem általuk. Ez volt az a pont, amikor rés keletkezett a pajzson és a fájdalom mellett elkezdtem meglátni a mérleg másik serpenyőjét, a másik fél szempontjait is. És itt már fel tudtam idézni a tanultakat, meg tudtam tapasztalni a javasolt technika hatását és kezdett összeállni a kép. Sőt, ami még ennél is izgalmasabb, egy idő után elkezdtem felfigyelni az ismétlődő momentumokra, megfogható folyamatábrám lett a dolog lefolyásáról. Legnagyobb meglepetésemre ez önmagában óriási segítség lett, mert egy idő után már menet közben felismertem az ismerős érzést és így nem a szakadék szippantott be, hanem tudtam, hogy ha elég elszánt vagyok, akkor fel tudom gyorsítani a folyamatot és sokkal könnyebben ki tudok jönni a gödörből.

Mi történik, amikor „benyomódik” egy nyomógombunk? Én erre jutottam: Kigyullad az elején említett égősor és beszippant a fájdalom/kétségbeesés/félelem/stb. Megszűnik minden és egy nagy feketelyukban találjuk magunkat. És átmeneti amnéziában, mert kitörlődik minden szép és jó, ami jelen van, volt, lehet. Csak a fájdalmat érzékeljük, mintha egy táblát raktak volna jó közel az arcunk elé, semmi mást nem látunk, csak a feliratot: Szenvedj! Fortyogunk a kénköves pokolban, minden rossz, semmi sem jó, úgy érezzük minden és mindenki ellenünk van, elég volt, nem bírjuk tovább. Dagonyázunk a szenvedésben, ami, ha nem teszünk ellene, elég sokáig velünk tud maradni, mert ez az elme kedvenc játszótere.

És hogy értelme is legyen az eddigi boncolgatásnak, jöjjön két kezelési útmutató, hogy mit lehet tenni ilyen esetekben. Először nézzük meg a könnyebben kezelhető változatot, amikor külső szemlélőként vagy részese egy kiborulásnak.

Mit tehetsz, ha te váltasz ki egy ilyen reakciót? Ha értetlenül állsz, hiszen úgy érzed, nem csináltál semmit, mégis egy bombabecsapódás részese lettél, vagy egyszerűen csak belecsöppensz valaki összeomlásának. Az első és legfontosabb: kövess el mindent, hogy legalább te higgadt maradj! A második: engedd meg a másiknak az érzéseihez való jogot! Lehet, hogy nem érted, nem értesz vele egyet, a másik akkor is azt érzi, amit. Ilyenkor az, hogy megengeded a másik fájdalmát, csodákat tesz, önmagában gyógyít. Érdemes kipróbálni! A második legfontosabb: hagyj időt, ne akard meggyőzni! Úgysem lesz nyitott észérvekre egy darabig, hiszen ilyenkor nincs abban az állapotban, ráadásul, ha nagy a sérülés, akár vissza is lökheted ezzel a gödör aljára. Valódi megoldás csak akkor valószínű, ha a másik túl van az érzelmi cunamin és higgadtan tud állni a történtekhez.

És van a nehezebb ügy. Mit tehetsz, ha te zuhansz össze? Hogyan lehet innen visszatérni? Nekem ez jött be, és mivel van olyan, akinek ajánlottam és működött, megosztom, hátha másnak is segít!

1. Az első fázis a fájdalomé. Engedd meg, hogy fájjon. Engedd meg, de ne ragadj bele túlságosan! Legyen lehetősége megmutatkozni, hogy ne érezze elnyomva magát, érezd át jó mélyen, de ne engedd, hogy a kisujjadat nyújtva az egész karodat leharapja! Ha vagy olyan állapotban, keress hasonló történeteket és tudatosítsd, hogy mennyire hosszú az égősor, ami a „gombnyomástól világít”, hány sérülés fáj egyszerre. Ez segíthet abban, hogy a mostani eseményt „csak” egynek kezeld a sok izzóból.
2. Keresd meg, hogy testi-fizikai szinten mi az, amit érzel! Gyomorgörcs, szívdobogás, vagy más? Ezután tedd a feszült területre a kezeidet, orron keresztül hosszan, mélyen lélegezz bele a feszültségbe, és még ennél is hosszabban szájon át lélegezz ki. Érezd, ahogy a belégzéssel tágítod a feszült részt, mintha egy lufit fújnál fel, kilégzéssel pedig kifújod minden bajod, bánatod. Időbe telhet, de segít! A fizikai érzet és a lelki fájdalom együtt járnak, így ha enyhül a gyomorgörcs, enyhül a rossz érzés is, ami kiváltotta.
3. Ha sikerült kicsit megnyugodni, nézz rá a helyzetre kívülről! Valóban akkora szörnyűség történt, mint ahogy elsőre tűnt? Tényleg annyira rossz a helyzet, mint ahogy megéled? Tényleg itt a világvége? Akkor is így élnéd meg, ha nem lett volna x hasonló eset?
4. Mik azok a pozitív dolgok, amik átbillenthetik a mérleg serpenyőjét? Amit a történtek ellenére értékelned kellene? Ebben a fázisban még nagy valószínűséggel nem fogsz tudni érzelmeket is csatolni a pozitív dolgokhoz, viszont segíti a lenyugvást, a visszatérést a feketelyukból. Ha végképp nem jut eszedbe semmi, akkor keress a témától független jó emlékeket, idézd fel bármit, amire jó érzés visszagondolni. Bármilyen furcsa, ez is segíthet, mert jobb kedvre derít, és nem engedi, hogy a fájdalmadban dagonyázz. Minél többet ismételgeted magadnak a pozitív dolgokat, amik akár tények, akár emlékek is lehetnek, annál valószínűbb, hogy megnyugszol, lehiggadsz.

+1   Különösen kegyelmi helyzetekben annyira jól sikerülhet a pozitív megerősítés, hogy megjelenik a hála érzése is. Ha sikerül idáig eljutni, nyert ügyed van. Mert a hála és a rossz érzés nem fér meg egy csárdában. Vagy egyik van, vagy másik. J

Miért érdemes ezen a folyamaton végigráncigálnod magad? Ráncigálni bizony, mert nem egy fáklyás menet, minden porcikád tiltakozni fog, ordít az ego, szenvedni akar! Azért, mert ezáltal gyengíted azt az automatizmust, ami ilyenkor működésbe lép, így legközelebb, ha csak picivel is, de könnyebb lesz. Minél nagyobb egy nyomógomb, annál „szélesebb sávon”, nagyobb erővel zajlik egy biokémiai folyamat az agyadban. Ha csak annyit teszel, hogy fülön csíped magad, hogy már megint berántott egy nyomógomb, már azzal is sokat teszel, mert lassítod, ezzel gyengíted a folyamatot. Minél többször megállítod - akár egy pillanatra is! – a reakciót, annál inkább gyengíted a bejáratott pályát, ami így lépésről lépésre szépen visszazsugorítható, akár el is tüntethető lesz. Persze a nyomógomb attól nyomógomb, hogy nem múlik el varázsütésre, újra és újra bejelez. De tudatos jelenléttel egyre ismerősebb és egyre kisebb erejű lesz. Már nem egy automatizmus rángat, hanem egy ismerős sérülés jelenik meg újra és újra. Az, hogy megérted és nem elszenveded, ami zajlik, visszaadja a kezedbe az irányítást, ami újabb lépcső a gyógyulás útján. Sok esetben az igazán hathatós megoldás a terápia, kinek, kinek az ízlése, vonzódása szerint, de mivel az is egy folyamat és időbe telik, ezt támogatandó érdemes a fentebb vázolt lépéseket bevetni. Sok sikert és kitartást kívánok hozzá!

Polyák Ildikó 

A fájdalom elkerülhetetlen. A szenvedés választás dolga.
(Buddha)