Azt, hogy az öngondoskodásnak fontosnak kellene lennie az életünkben,
elméletben szinte mindenki tudja. Azt viszont, hogy mennyi mindenre
van hatással ennek mértéke és minősége, talán kevesebben. Szuperérzékenyként
különösen fontos a téma, hiszen érzékenységünk miatt nagyobb öngondoskodást
igénylünk, miközben fokozott empátiánk és megfelelés vágyunk miatt sokkal
hajlamosabbak vagyunk magunkat háttérbe szorítani.
Farmer és selyem. Egy hajnali meditációban kaptam ezt az
összehasonlítást, és azóta is szeretettel használom a szuperérzékenyek és nem
szuperérzékenyek közti különbségre. Egyik sem jó, vagy rossz, ugyanakkor
mindkettő nagyon más minőség. Vajon hány szuperérzékeny próbálta, próbálja
magát farmernak tettetni, vagy ostorozza magát, hogy mennyire kényes,
túlérzékeny? Érzékeled-e, hogy a selyemre mennyivel jobban, másként kell
vigyázni, hogy ne szakadjon ki, hogy nem lehet 60 fokon kimosni, hogy nem bírja
ugyanazt a súrlódást, használatot, mint egy farmer anyag?
Sajnos, a ruhadarabokkal ellentétben, rajtunk nincs kezelési útmutató,
és legtöbbünknek nem volt kitől megtanulni, hogy mire figyeljünk oda.
Megfelelő öngondoskodás
hiányában szuperérzékenyként:
- Nincs valódi választásunk, hogy hogyan érezzük magunkat, mert, ha nincs elég erő energia a rendszerünkben, nem fogunk tudni nézőpontot váltani. Ilyenkor olyan, mintha teljesen legyengülve egy szuterénből szemlélnénk a világot, miközben valaki a sokadik emeleti penthouse lakosztályból kiabálna, hogy nézd, milyen szép a világ. Hányszor hallottad, hogy van választásod, hogy hogyan értelmezel egy adott helyzetet, hogy mit csinálsz? Ha tudnád, hányszor kaptam sikítófrászt ettől a kijelentéstől… Saját és ügyfeleimmel szerzett tapasztalatok százai mutatják, hogy van, amikor tényleg nem megy. Választásunk abban viszont van, hogy elkezdünk jobban odafigyelni magunkra, és az igényeinkre.