2014. augusztus 13., szerda

És a dal feltárul...

Gyerekkoromban buszvezető akartam lenni. Óvodásként nagyanyám forgatható tányérú gyümölcstartójával a lábaim között vezettem, kisiskolás koromban a kertünkben közlekedtem a kerékpárommal két pont között.

Pár évtizeddel később coachként tevékenykedem (a távolsági busz angolul coach), lényegében ugyanazt teszem hivatásként, mint ami annyira lekötött gyerekkoromban, embereket juttatok el A-ból B pontba.

Kicsit erőltetettnek hat a példa?

Egy elismert bankár ismerősöm 10 év felsővezetői munka után otthagyta a bankszektort, és lakberendezéssel kezdett üzletszerűen foglalkozni. Valódi szenvedéllyel csinálja, nagyobb boldogság számára egy szép bútor látványa és megfelelő helyre illesztése, mint egy újabb banki ügyfél megismerése vagy egy következő hitelfolyósítás.

Arra a kérdésemre, hogy mióta tudott erről az érdeklődési köréről, azt felelte, hogy már amikor pályakezdőként külföldi egyetemi ösztöndíjáról hazajött, mintegy hatvan hazahozott könyvből csupán öt foglalkozott közgazdaságtannal, a többi mind lakberendezésről, designról szólt.

Vagy vegyük egy barátom fiát, aki kétévesen egy táncházon megállt a színpadon játszó zenekar nagybőgőse előtt, és rámutatott a hangszerre. Négyévesen kezdte a bőgőzést, és ma saját zenekarában játszik.

Sokan tudunk hasonló történetekről.

Nagyon hiszek abban, hogy a fenti esetek nem csupán néhány szerencsés kiválasztott történetei. Tapasztalom, hogy amikor valakivel elmélyedek kedvenc gyerekkori elfoglaltságaiban, álmaiban, előbb-utóbb előbukkan valami, ami vagy máig is meghatározó az életében, vagy amit mélyen eltemetett magában.

Hiszem, hogy mindenkinek van egy belső hívása, egy „dala”, ami csak arra vár, hogy megnyilvánulhasson, kibontakozhasson. Mindez persze nem azt jelenti, hogy mivel sokáig biokémikus is akartam lenni, a biokémiát is magába ötvöző dalom még várat magára. A dal feltárulkozása hasonló az álmok megjelenéséhez. Inkább a szimbólumok, a hajtóerők, mint a konkrét szavak, tettek, vagy éppen foglalkozások nyelvén beszél hozzánk. És abban is erős a párhuzam, hogy minél inkább tudatosodik bennünk, annál erősebben szól; minél kevésbé figyelünk oda rá, annál jobban elhalkul.